16 649
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 649
Kattints ide  ➜

GNOME forradalom

Makay József2010.02.28. 09.23
A GNOME közösség design és használhatóság szakértői egy hétig tartó hackfest keretein belül tárgyalták meg a GNOME következő generációs asztalának részleteit. A rendezvénynek a Canonical adott otthont az Egyesült Királyságban. Az összejövetel célja, hogy a GNOME 3.0-ba már olyan fejlesztéseket vigyenek, ami felveszi a versenyt a fejlettebb felületekkel és látványos, mégis használható(bb) alternatíva legyen.

Ez azonban nagyon kemény feladat, itt ugyanis nemcsak egy megjelenést választanak ki. Teljesen új szemszögből kell gondolkozni, hogy egy teljesen új, a hagyományokkal szakító és a jövőre is felkészülő felületet lehessen kidolgozni. Mint azt a legtöbben már tudjuk, a GNOME 3 egyik legnagyobb újdonsága a GNOME Shell lesz, amit már van lehetőségünk kis is próbálni. Ez érthető módon nem sok embert nyűgözött le, ugyanis inkább volt "érdekes", mint használható. Erre alapozva számos felhasználó máris kiábrándult a GNOME 3-ból, de megnyugtatásképp, a kiadás még arrébb van és még csak most kezdődik a java.

Talán a legjelentősebb dolog, amiről a hackfesten tárgyaltak és amiről itt is érdemes néhány szót ejteni, az a "Task Pooper". A fejlesztés célja, hogy a jelenlegi folyamatkezelést, helyesebben mondva ablakrendezést emelje magasabb szintre és kiküszöbölje az eddigi helyhiányos problémákat.

A teljes cikk itt olvasható.
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
Gooligan és AirDroid ‑ Sok millió Android van veszélyben
Telltale játék lesz a Guardians of the Galaxy
Ezek a Huawei‑készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Felkapott témák
Ezek a különbségek az iPhone- és Android-felhasználók között
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
Ezek a Huawei-készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Ingyenes nCore regisztráció - Újabb csalók próbálkoznak
A Firefox 0-day sebezhetőségével leplezik le a Tor-felhasználókat
Állásajánlatok
Linux C++ szoftverfejlesztő
Szoftverfejlesztő – beágyazott rendszerek
Business Analyst
Consultant Vault
Presales Consultant Budapest
Technical manager
Tervezőmérnök TESK-6589-16