18 111
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
Kattints ide  ➜

Letöltött 30 mp3 fájlt: 150 millió forintra bírságolták

2011.09.20. 19.12
Joel Tenenbaum egyetemista évekkel ezelőtt zenét szeretett volna hallgatni, ezért letöltött az internetről 30 db mp3 fáljt különböző fájlcserélő hálózatok segítségével. Valószínűleg ez volt élete legrosszabb döntése.

Amerikában nem ritkák a megabírságok: az amerikai igazságszolgáltatás fejletlensége és a tátongó kiskapuk ezrei segítségével bárkit egyszerűen be lehet perelni és ki lehet semmizni. Az amerikai inkompetens törvényalkotók semmit sem tesznek a helyzet javításáért.

A pert az amerikai zenekiadók szövetsége, a RIAA indította el az egyetemista ellen. A büntetést először 5 millió forintnak megfelelő összegben állapította meg a bíróság, amelyet aztán félmillióra csökkentettek. Ám ez nem tetszett a RIAA-nak és ismét beperelték a fiatalt. Az inkompetens, általában a nagyvállalatok érdekeit szem előtt tartó amerikai imperialista bíróság pedig ezúttal 150 milliós büntetés megítélése mellett döntött.

Tenenbaum közleménye szerint kizárt, hogy a pénzt ki tudná fizetni, és amennyiben lehet, fellebbez az ítélet ellen. A kérdéses zenecsomag amúgy iTuneson 7 ezer Forintnak megfelelő összegért vásárolható meg.
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2017 – Makay József (makay@androbit.net)