17 495
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
/ContentUploads/N5041/instagram_35_bn_worth.jpg
Kattints ide  ➜

35 milliárd dollárt ér az Instagram

Droppa Béla2014.12.20. 11.01
/ContentUploads/N5041/instagram_35_bn_worth.jpgAz Instagram felvásárlása a Facebook történetének egyik legjobb döntése volt, ugyanis az 1 milliárdért megvett képmegosztó a Citigroup mai becslése szerint már több mint 35 milliárd dollárt ér. Nemrég még csak 19 milliárd dollárra taksálták az Instagramot, azonban a bejelentés, miszerint már több mint 300 millió aktív felhasználójuk van, rendesen megdobta az értéket.

A Citigroup jelentéséből az is kiderült, hogy a platform akár kétmilliárd dollár bevételt is hozhat évente, ami azért nem mondható aprócska összegnek, főleg az akvizíciós árhoz viszonyítva. A Facebook nagyjából egy éve még komoly gondban volt, ugyanis az idősebb generációk megjelenésével a fő bevételi forrást jelentő fiatalok kezdték elhagyni a kék közösségi oldalt, az Instagrammal viszont továbbra is Zuckerbergéknél maradnak, csak másik felületen.

Forrás: The Verge
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2017 – Makay József (makay@androbit.net)
UMi Plus E okostelefon ‑ Erősebb kivitelben
Instagram‑jelszólopó alkalmazások a Google Playben
10 év börtönre ítélhetik a 21 éves programozót
Akár Magyarországra is megérkezhet az androidos Nokia 6 okostelefon
Felkapott témák
A Facebook és a Messenger app újraindítása csökkentheti az akksimerülést
Túl gyorsan nőtt nagyra a Xiaomi
Saját céget indított az Android társalapítója
Folyadékhűtéssel érkezett a Samsung Galaxy C7 Pro
A Samsung már nem titkolja a Galaxy S8 külsejét
10 év börtönre ítélhetik a 21 éves programozót
Állásajánlatok
Pályakezdő ügyfélszolgálati munkatárs német nyelvtudással [ST-UG03]
Project Portfolio Manager
Smartcare CEM Engineer
Head of Team - Large Account Solutions S&P Budapest
IT Business Analyst - VOD000CAK
Termékmenedzser
Quality and Process Specialist