Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Film
ga

Új néven jött ki a Windows 10 előzetese

2015.04.29. 11.03
A Windows Insider program folyamatosan frissítő résztvevői az este folyamán megkapták a Windows 10 legújabb, 10074-es buildszámmal kiadott előzetesét, amit ezúttal Technical Preview helyett Insider Preview névvel láttak el. A névváltásnak egyelőre nem fedezhető fel gyakorlati jelentősége.

A Microsoft fejlesztői ezúttal is számos fejlesztést eszközöltek: A rendszerleíró adatbázisban már aktiválható a Windows Vistában megismert Aero Glass homályosított áttetszőség; a Cortana kapott egy úgynevezett hamburger ikont, az intelligens asszisztens keresősávja pedig összeolvad a megnyitott Start menüvel, valamint az operációs rendszer hangjai is megújultak.








Időközben pedig a 10102-es buildről is szivárogtak ki képernyőmentések, amikről megtudtuk, hogy a Windows 10 következő előzeteseiben már 3D-s animációval megjelenő csempék is várhatók.



Forrás: WinBeta, Neowin