Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/N6274/xiaomi_logo_building.jpg

Kipukkadni látszik a Xiaomi‑lufi: stagnálnak az eladások

2016.04.19. 21.06
Iszonyatosan gyorsan váltják egymást a hónapok, ez számomra most abból derült ki, hogy alig józanodtunk ki a szilveszteri partikból, máris itt vannak az első negyedéves eredmények. Az IHS Technology elemzőcég egyik elemzője szerint a Xiaomi 2016 első három hónapjában 14,8 millió okostelefont értékesített, és ebbe az értékbe a Kínán kívüli eladások szintén beleszámítanak, úgy mint a belpiacos vásárlások.

Ez abból a szempontból lehet aggasztó a gyártónak, hogy egy évvel korábban 14,9 millió okosmobilt adtak el, vagyis a tavalyi éves terv beteljesítésének sikertelensége után az első negyedévben sem sikerült változtatni a trendeken, stagnálás tapasztalható. Pedig a kínai cég mindent megtett, olyan mobilokat dobtak piacra, mint a Xiaomi Mi 5, vagy a hozzánk hamarosan érkező Redmi 3 Pro. Persze még semmi nincs veszve a Xiaomi számára, de egyre jobban úgy tűnik, a lufi kipukkadt.

Videón a RED csodatelefonja
Andromeda OS – A Microsoft kinyírja a Windows 10 Mobile platformot
A Facebook el fogja rejteni a másodpercig töltődő weboldalakat
Ilyen lenne a Surface Phone, ha nem a Microsoft tervezné
Felkapott témák
Feltörték az Apple iPhone-ok védelmét
Ilyenek lesznek az idei iPhone-ok
Üveg optikát kap az LG V30
A mesterséges intelligencia szerint Elon Musk veszélyesebb, mint Észak-Korea
Markolászható lesz a Google Pixel 2
Bing – Egy pénisz volt a Microsoft keresőjének háttérképén
Állásajánlatok
LAN-/WLAN hálózat üzemeltető Debrecen
Marketingkommunikációs vezető
Scrum Master
Rx Product Manager
IT fejlesztési szakértő
Electrical engineer / Automation engineer m/f
Promóter