19 084
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/N6303/facebook_logo.jpg

Facebook: 1,6 milliárd felhasználó és megtriplázott nyereség

A nagy techcégek között a Facebook negyedéves eredményei is megérkeztek, így kiderült, hogy a nagy kék közösségi óriásnak sikerült az egy évvel korábbi szinthez képest megtripláznia a nyereségét. A bevétel szépen emelkedett, 2015 hasonló időszakához képest – amikor 3,5 milliárd dollárt szedtek össze – jelentősen nagyobb mennyiségű pénz folyt be a kasszába, egészen pontosan 5,4 milliárd dollárt kerestek Zuckerbergék.

Ebből 1,51 milliárd dollár maradt a cégnél, ami a címben említetteknek megfelelően háromszor annyi pénz, mint tavaly ilyenkor. A mobilos hirdetésre fordított figyelem ennek értelmében kifizetődött, ugyanis a vállalkozás bevételének 82 százaléka mobilról jön – ebben egyébként nagy szerepet játszik a Live Video, amit már az Androbit is előszeretettel használ. Az egy felhasználóra jutó bevétel szintúgy emelkedett, immár átlagosan 3,32 dollárt keresnek egy Facebook-felhasználón.

A Facebook havi aktív felhasználóinak száma tovább folytatta a növekedést, a januártól februárig terjedő időszakban havonta 1,65 milliárd ember látogatott a profiljára. A közösségi oldalak alfája és omegája értelemszerűen a részvényárfolyamában is megérezte a pozitív negyedéves beszámoló hatásait: a zárás utáni kereskedésben majdnem tíz százalékot emelkedett az árfolyam, ezzel 348 milliárd dollárra emelve a cég piaci értékét.

APFS – Megérkezett az Apple új fájlrendszere
Osszad meg, és adunk egy iPhone‑t!
iPhone‑on sem elképzelhetetlen a „gyárilag telepített” kémszoftver
A Windows és a macOS rendszereket támadja egy új kártevő
Felkapott témák
Osszad meg, és adunk egy iPhone-t!
Megérkezett és letölthető az Android 8.0
Huawei P10 okostelefon teszt – Fontolva haladó
Ez volt 2016 legnépszerűbb okostelefonja
iPhone-on sem elképzelhetetlen a „gyárilag telepített” kémszoftver
Áprilistól kapható a Tesla napelemes cserepe
Állásajánlatok
Mechatronikus karbantartó üzemmérnök
Üzletágvezető
Közösségi média szakértő
Linux & Unix rendszergazda
Quality Assurance QA Engineer Budapest
Communication Manager
Cisco rendszermérnök