17 810
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film

Netflix témájú tartalmak

Ekkora most és ekkora lesz néhány éven belül az internet

Míg az internet néhány évvel ezelőtt még csak néhány szakember technikai próbálkozása volt, mára már egy hatalmas, túlméretezett tér, komoly lehetőségekkel és problémákkal. De mekkora is lehet valójáb…

Ne használd a Torrents Time bővítményt!

Néhány nappal ezelőtt mutattuk be a Netflix következő nagy ellenségét, a Torrents Time‑ot, amivel letöltés nélkül, a böngészőben tekinthetjük meg a kalózfilmeket egyre több torrentoldalon. Egy Andrew…

CES2016: Végre Magyarországra jön a Netflix

A Netflix és az LG a CES2016 szakkiállítás során ma jelentette be, hogy a két vállalat globális, stratégiai együttműködésbe kezdett annak érdekében, hogy elősegítse a Netflix on‑demand streaming videó…

Új Popcorn Time verzió bontogatja szárnyait

Miután az eddigi legnagyobb forkot sikeresen lelőtték, egy csapat ismét magára vállalta mindenki kedvenc kalóznetfix programjának pátyolgatását. A csapat ugyan még pár hetes sincs, de két tagjukat már…

Popcorn Time ‑ Szétbontották a kalózok Netflixét

Bár a Popcorn Time múltkori elérhetetlenségéről azt feltételeztük, hogy csak egy ártatlan műszaki hiba váltotta ki, most nagyon úgy néz ki, hogy komoly szerzői jogi problémák voltak a háttérben. Ennek…

Elérhetetlenné vált a Popcorn Time

Csak meg akartuk nézni, hogyan jött fel az idén 30 éves Vissza a jövőbe a Popcorn Time kalózalkalmazás népszerűségi listáján, amikor is a fenti hibaüzenet fogadott minket… A szolgáltatás weboldala is…

A popcorn tesz keresztbe a filmstúdióknak

Popcorn Time – Egy szoftver, ami egy modern környezetben prezentálja a kalózvilág közkézen lévő filmjeit, népszerűségi sorrendben listázva, választható felirattal és megtekinthető előzetessel. Már eze…

Popcorn Time ‑ Böngészőbe költözik a kalóz‑Netflix

A kalózfilmek fellegvárának számító Popcorn Time terjedése megállíthatatlan. Windowsra, Linuxra, Androidra már rég, újabban OS X‑re és iOS‑re is elérhető, mától pedig böngészőből is hozzáférhetünk a…

Remekül hasít a Popcorn Time iOS‑en

És még jailbreak sem kell a telepítéséhez. A Time4Popcorn csapata kreált egy installert, ami a szuperbiztonságos rendszerbe mégis beékeli a kalóznetflixet. Az app hibátlanul teszi a dolgát, jönnek a…

A UPC hadat üzent a netsemlegességnek

Tegnap robbant a bomba, miszerint az egyik legnépszerűbb hazai internetszolgáltató, a UPC felhasználói nem érik el az RTL tévécsatorna weboldalát, a közmédia weblapjain pedig a műsorok nem nézhetőek…

CES2015: Megalakult a globális UHD Alliance

Vezető hollywoodi stúdiók, szórakoztatóelektronikai gyártók, tartalomszolgáltatók, filmgyártók és technológiai vállalatok az idei CES‑en jelentették be az UHD Alliance létrehozását.

A Netflix és a YouTube terheli leginkább az amerikai internethálózatot

A Sandvine legújabb jelentése által megtudtuk, hogy mely streaming szolgáltatások terhelik leginkább az amerikai internethálózatot. A legnagyobbakat természetesen már sejthetjük, de nem mindegy, hogy…

Linuxon is elérhető a Netflix

Persze a címbe bele lehet kötni, mindenesetre tény, hogy a Linux‑felhasználók eddig csak trükközések árán juthattak hozzá a Netflix nyújtotta lehetőségekhez. Korábban a Wine futtatási réteggel és a Ne…

Csak néhány nap van hátra az idei Hacktivity konferenciáig

Október 10‑11‑én immáron 11. alkalommal ismét kezdetét veszi Kelet‑Közép‑Európa független IT Biztonsági Fesztiválja, a Hacktivity. 28 előadás párhuzamosan két szekcióban, interaktív kiscsoportos works…

A Verizon‑Netflix háború és a hálózatsemlegesség

Amerikában sokan a hálózatsemlegességért aggódnak. Megpróbáljuk elmagyarázni, miért nem olyan egyszerű az internetszolgáltatóknak minden tartalomszolgáltatót egyformán kezelni és hogyan trükköznek biz…
+ Tovább
Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2017 – Makay József (makay@androbit.net)