Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Film
ga

lumia témájú tartalmak

A Microsoft alelnöke őszintén nyilatkozott a Windows Mobile jövőjéről

Egy twitterező megkérdezte a Microsoft operációs rendszerekért felelős alelnökét, Joe Belfiore‑t, hogy a vállalat milyen jövőt szán a piacon hatalmasat bukó Windows Mobile (Windows Phone) számára. Kor…

Végre megérkezik a Microsoft Surface Phone?

A Microsoft bejelentette, hogy május 23‑án Sanghajban tartja következő bemutatóját. Ez még nem is lenne akkora szenzáció, hiszen a Microsoft részéről is gyakran előfordul, hogy bemutat valamit. A váll…

Törölték a Lumiákat a brit Microsoft Store‑ból

Az rég nem újdonság, hogy a Microsoft mobil platformja tulajdonképpen eltűnt a piacról, a felhasználókban pedig már fel sem merül a Windows Mobile, mint opció az androidos okostelefonok és az iPhone‑o…

Microsoft Surface Phone ‑ Számítógép és okostelefon egy készülékben

Bár a Windows Mobile platform piaci részesedése mára 1 százalék környékére csökkent, a Lumia okostelefonok forgalmazása pedig néhány nap múlva leállításra kerülhet, a pletykák szerint a Microsoft gőze…

A Microsoft leállítja a Lumia telefonok gyártását

A Microsoft ez év decemberében befejezi a Lumia telefonok gyártását és forgalmazását. Jelenleg a Lumia 550, a Lumia 650, a Lumia 950 és a Lumia 950 XL képzi a cég okos telefon repertoárját. Ha lehet…

A Lumia 535 a legnépszerűbb Windows Phone okostelefon

Az elmúlt három évben az olcsó Nokia Lumia 520 okostelefon volt a legnépszerűbb Windows Phone, semelyik felsőkategóriás Lumia nem érhetett a nyomába, de még az alsóbb kategóriás telefonok sem tudták…

Vége a sztorinak: keresztet vethetünk a Lumiákra

A Microsoft kiadta az első naptári negyedéves pénzügyi eredményeit, ami alapvetően kiváló számokat tartalmaz, egy divíziót leszámítva. Ez a részleg pedig nem más, mint az okostelefonos leányvállalat…

Microsoft Lumia 650 teszt ‑ Nem minden arany, ami fénylik

Az elmúlt fél évben sok dolog történt a Microsoft okostelefon‑platformja körül: először is hivatalosan bemutatkozott a Windows 10 mobilokra szánt kiadása a Lumia 950 és 950 XL zászlóshajók, valamint…

A windowsos telefonok fele nem kapja meg a Windows 10‑et

A Microsoft a tegnapi nap folyamán elkezdte a régebbi Lumia termékeire szánt Windows 10 frissítés kiadását, ennek köszönhetően jónéhány jelenlegi Windows Phone‑felhasználó nagyon örül mostanában, hogy…

Windows 10‑re frissülnek a régebbi Lumiák

Végre eljött a nagy nap, a Microsoft kiadta a korábbi Lumiákra szánt Windows 10‑es frissítést. Ez már nem fejlesztői kiadás, nem béta, nem egy tesztkiadás, valamint nem csak a Windows Insidereknek szá…

Lumia 950, 950 XL és Display Dock videóbemutató

A Microsoft Mobile aktuális csúcsmodelljei a Lumia 950 és 950 XL, amelyekhez a redmondi cég elkészítette a Display Dock dokkolót – a készülékekről végre‑valahára elkészült a fenti videós bemutatónk is…

Hivatalosan is bemutatkozott a Microsoft Lumia 650

Az elmúlt hónapokban bőven érkeztek információk a Microsoft Lumia 650 okostelefonról, de egytől egyig nem hivatalos forrásból. A Microsoft a mai napon azonban úgy döntött, bemutatja a Windows 10‑et fu…

A Microsoft mobilos divíziója számára eljött a vég kezdete?

A Microsoft tavaly júliusban ismertette terveit, miszerint globálisan az átstrukturálásnak becézett mobilipari tisztogatás keretében 7800 alkalmazottat bocsájt el a mobilos divíziótól. Most érkezett…

Közel‑keleti Lumia 535 telefonokra érkezett meg a Windows 10

Jordániában és Egyiptomban a Microsoft Lumia 535 telefonokra megérkezett a Windows 10 frissítés – jelentették a helyi felhasználók. A készülékek automatikusan frissülni fognak, amennyiben a felhasznál…

Nagyon kevés Lumiát adott el a Microsoft

Éppen tegnap írtuk meg, hogy a gyártók 2015‑ben majdnem másfél milliárd okostelefont szállítottak ki a boltokba. Az utolsó negyedév összesített adata szerint 2015 októbere és decembere között 400 mill…
+ Tovább