18 958
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

valuta témájú tartalmak

Sosem volt még ilyen erős a Bitcoin

Az elmúlt hetekben többször beszámoltunk róla, hogy különböző okokból kifolyólag be‑bezuhangat a digitális fizetőeszköz, a Bitcoin árfolyama.Persze mindig hozzátettük, hogy reméljük hamarosan jobban…

Negyed óra alatt zuhant be a Bitcoin

A Bitcoin sikere vagy bukása – felépítéséből fakadóan – az azt használók közösségén múlik. Miután a felhasználók nagyja és magja kínai, így az egész valutát érzékenyen érintette, amikor a Kínai Állami…

Kicsit bedőlt a Bitcoin

Az elmúlt napokban a Bitcoin (BTC) digitális valuta értéke folyamatosan növekedett, míg a mai nap folyamán egyetlen virtuális érme ára már az 1150 dollárt (336 ezer forintot) is elérte. A hatalmas szá…

Japánban bitcoinnal is kifizetheted a rezsit

Nehéz a Bitcoin útja, minden négyzetcenti területért küzdenie kell, hiszen kitaposatlan úton jár. Ám hatalmas előrelépés lehet, hogy Japán, az ottani energiavállalatokkal egyeztetve bejelentette, hogy…

Felére csökkent a Bitcoin‑bányászatért járó jutalom

A bitcoinblokkok kibányászásáért eddig járó 25 bitcoin helyett már csak 12 jár ugyanazért a tevékenységért. Bár a lépés drasztikus, de mindenképp sejthető volt: A pénznem úgy lett tervezve, hogy össze…

1,3 milliárd forintnyi bitcoint loptak el

Két napja sincs, hogy beszámoltunk a Bitcoin egy éve tartó szinte folyamatos értéktelenedéséről, máris itt egy újabb hír, ami biztosan nem fog pozitívan hatni a virtuális fizetőeszköz megítélésére…

A Bitcoin jelenleg hatalmas bukásnak tűnik

Satoshi Nakamoto 2009. január 3‑án tette közzé a gyors meggazdagodásra és teljes anonimitásra lehetőséget adó fizetőeszközt, a Bitcoint. A virtuális valuta egészen 2013 őszéig tartotta magát egy viszo…

Leállt az egyik Bitcoin kereskedelmi portál

A japán székhelyű Mt. Gox az egyik legrégebbi és legnagyobb oldal, amelyen keresztül Bitcoin ügyletek zajlanak. Itt válthatnak a felhasználók virtuálisan a „pénznemek” között, Bitcoinról dollárra vagy…

Az MNB szerint is kockázatosak a virtuális fizetőeszközök

Az MNB kockázatosnak tartja a fizetésre használható virtuális eszközöket, például a Bitcoint – írja a Magyar Nemzeti Bank új sajtóközleményében.
+ Tovább
Osszad meg, és adunk egy iPhone‑t!
Caseable – Egyedi tokok szemétből
A Windows és a macOS rendszereket támadja egy új kártevő
Felkapott témák
Elképesztően drága az Apple iPhone 7+ Retro
Osszad meg, és adunk egy iPhone-t!
Megérkezett és letölthető az Android 8.0
Mintha a Google kicsit túltolná a megfigyelést
Ez volt 2016 legnépszerűbb okostelefonja
iPhone-on sem elképzelhetetlen a „gyárilag telepített” kémszoftver
Állásajánlatok
Minőségügyi mérnök
Gépészmérnök
Folyamatmérnök
Hálózati operátor
Műszaki szolgáltatás ügyintéző Debrecen
Help Desk Support Role
Folyamatmérnök / automatizált gyártás autóipar