A fluoreszkáló emlősök gyakoribbak, mint gondoltuk – még a macskák is ezt teszik

Az elmúlt néhány évben volt Egyre több bejelentés Az emlősök ultraibolya sugárzás alatti fluoreszcenciájáról. A vombaták, a kacsacsőrűek és még a mókusok is megteszik. Azt azonban nem tudtuk pontosan, hogy ez mennyire gyakori – egészen mostanáig. A kutatók 125 fajt vizsgáltak, amelyek az összes emlőscsalád felét képviselik, és mindegyik különböző módon világít ultraibolya fényben.

A fluoreszcencia akkor következik be, amikor az ultraibolya fény energiáját – az elektromágneses sugárzás egyik formáját, amely az ember számára nem látható – bizonyos vegyi anyagok elnyelik. Ezután látható fényt bocsátanak ki, amely alacsony energiájú elektromágneses sugárzás. Ez történik például a fehér ruházattal, amely UV fényben világít. De meglepően gyakori az állatvilágban is.

Ragyogj kedveseim, ragyogj

Az állatok UV fényben világíthatnak a szőrükben, pikkelyükben vagy bőrükben lévő fehérjék vagy pigmentek miatt. Madarak, kétéltűek, halak, korallok és hüllők esetében jelentették, de emlősöknél ritkábban. A csontok és a fogak fluoreszkálóan világítanak, akárcsak a körmök és a fehér emberi haj. Rágcsálók UV fényben rózsaszínben világítanak, míg a kacsacsőrű kéken és zölden világít.

A Curtin Egyetem és a Nyugat-Ausztráliai Múzeum kutatói a múzeum konzervált és fagyasztott példányait használták fel, hogy azonosítsák, melyik fluoreszkáló. Kizárták, hogy a ragyogás nem a megőrzési folyamat műterméke, és azt találták, hogy mind a 125 emlősnek fluoreszkáló karmai vagy fogai voltak, míg 86%-ának fluoreszkáló szőrzete.

„125 emlősfaj fluoreszcenciáját jelentjük, az összes emlőscsalád feléből” – írták a kutatók. „Míg a fluoreszcencia mennyisége és elhelyezkedése fajonként változott, mindegyikben kifejezett fluoreszcencia mutatkozott. A fluoreszcencia területei közé tartozott a fehér és világos szőrzet, a tolltollak, a bajusz, a karmok, a fogak és a csupasz bőr.

Vizsgálatuk során a kutatók először a kacsacsőrűvel (Ornithorhynchus anatinus) kezdték el, hogy megnézzék, képesek-e megismételni a korábban közölt fluoreszcenciát. UV-fényben leképezték a mintákat, és fényt figyeltek meg. Ezt aztán fluoreszcens spektroszkópiával erősítették meg, egy olyan technikával, amely rögzíti a ragyogás „ujjlenyomatait”.

Ezután megismételték ezt a folyamatot más emlősökkel is, és bizonyítékot találtak a fluoreszcenciára a koalák, bandicootok, tasmán ördögök és még macskák szőrében, tüskéjében, bőrében és körmében is. Különösen megjegyzik, hogy a fehér és világos színű szőrzet ragyog, míg a sötét pigmentáció megakadályozza ezt. Például a zebra sötét csíkjai nem világítanak.

A kutatók arra is felhasználták adatkészletüket, hogy megnézzék, vajon gyakoribb-e a lumineszcencia az éjszakai fajoknál. Emiatt összekapcsolták a ragyogás teljes területét olyan tulajdonságokkal, mint az éjszakai aktivitás, az étrend és a mozgás. Azt találták, hogy az éjszakai állatok valóban jobban fluoreszkálnak, míg a vízi fajok kevésbé fluoreszkálnak, mint a szárazföldön vagy fákon élők.

„Az emlősök körében széles körben elterjedt fluoreszcenciát mutattunk ki azáltal, hogy spektroszkópiával megerősítettük a jelenséget, majd megvizsgáltuk a megfigyelt fluoreszcenciát az emlős származásúak között” – írták a kutatók.

A Curtin Egyetem és a Nyugat-Ausztrál Múzeum úttörő tanulmánya fényes fényt vet az emlősök fluoreszcenciájának rejtélyére. Korántsem ritka jelenség, hanem úgy tűnik, hogy sok faj közös tulajdonsága, és teljesen új módon emeli ki a biológiai sokféleséget. Ez a felfedezés lenyűgöző kérdéseket is felvet az evolúciós előnyökről, amelyeket ez a ragyogó tulajdonság nyújthat.

Például a fluoreszcencia szerepet játszhat az éjszakai állatok kommunikációjában vagy párzásában? Milyen környezeti hatásai vannak a fluoreszcenciának, ha vannak ilyenek? Az izzó állatok könnyebben navigálnak vagy találnak táplálékot a sötétben? Vajon többé-kevésbé sebezhetőek a ragadozókkal szemben? Ezekre a kérdésekre a mai napig meg kell válaszolni, de izgalmas utat kínálnak a jövőbeli kutatásokhoz.

A tanulmány a folyóiratban jelent meg Royal Society Open Science.