A Tejútrendszer „ráncai” egy lenyűgöző közelmúltbeli ütközést mutatnak be, sokkoló asztrofizikusokat

Az új kutatások szerint galaxisunkban az utolsó nagyobb ütközés évmilliárdokkal később történt, mint azt korábban gondolták.

A Gaia űrszonda adatait felhasználva a kutatók megállapították, hogy… TejútAz utolsó nagyobb galaktikus ütközés kevesebb, mint hárommilliárd éve történt, nem pedig nyolc-tizenegy milliárd éve, ahogy korábban gondolták.

Heidi Jo Newberg, a Rensselaer Polytechnic Institute csillagászprofesszora, Tom Donlon, a Rensselaer vendégtudósa és az Alabamai Egyetem posztdoktori kutatója, valamint csapatuk nemrégiben publikált egy kutatást, amely megdöbbentő felfedezést tár fel univerzumunk történetéről: a Tejútrendszer utolsó nagyobb ütközése azután történt… Évmilliárdokkal később, mint azt korábban gondolták.

Ezt a felfedezést az tette lehetővé Európai ŰrügynökségA NASA Gaia űrszondája több mint egymilliárd csillagot térképez fel a Tejútrendszerben és azon túl is, követve mozgásukat, fényességüket, hőmérsékletüket és összetételüket. Newberg, a neves asztrofizikus és a Tejútrendszer szakértője és Donlon a galaxisunkban előforduló úgynevezett „ráncokra” összpontosított, amelyek akkor keletkeznek, amikor más galaxisok ütköznek a Tejútrendszerrel.

„Ahogy öregszünk, egyre gyűröttebbek leszünk, de munkánkból kiderül, hogy a Tejútrendszerre ennek az ellenkezője igaz” – mondta Donlon, a Gaia Project új tanulmányának vezető szerzője, amely a Rensselaer Egyetemen doktori disszertációjaként szolgált egyfajta Benjamin Button figura.” „Ha megnézzük, hogyan oszlanak el ezek a ráncok az idő múlásával, nyomon követhetjük, hogy a Tejút mikor élte meg utolsó jelentős eseményét – és kiderül, hogy ez évmilliárdokkal később történt, mint gondoltuk.”

Átdolgozott magyar menetrend

A ráncokkal kapcsolatos megfigyeléseik és a kozmológiai szimulációk összehasonlításával a csapat meg tudta állapítani, hogy az utolsó nagyobb ütközésünk egy másik galaxissal valójában nem nyolc és tizenegy milliárd évvel ezelőtt történt, ahogy azt korábban gondolták.

„Ahhoz, hogy a csillagráncok olyan hangsúlyosak legyenek, mint amilyennek a Gaia-adatokban megjelennek, legalább hárommilliárd évvel ezelőtt csatlakoztak hozzánk – legalább ötmilliárd évvel később, mint azt korábban gondolták” – mondta Newberg, Donlon szakdolgozatának témavezetője a Rensselaernél. „Új csillagráncok keletkeznek minden alkalommal, amikor a csillagok ide-oda lendülnek a Tejútrendszer közepén. Ha nyolcmilliárd éve csatlakoztak volna hozzánk, akkora ráncok lettek volna egymás mellett, hogy többé nem látnánk őket különálló funkciók.”

Az új eredmények következményei

Úgy gondolják, hogy az ütközés nagyszámú, szokatlan pályával rendelkező csillag megjelenéséhez vezetett. Korábban a tudósok becslése szerint nyolc és 11 milliárd évvel ezelőtt történt a Gaia-Kolbász-Enceladus összeolvadásnak nevezett ütközés során. Newberg és Donlon eredményei azonban azt sugallják, hogy a csillagok a Virgo radiális egyesüléséből származhattak, amely kevesebb mint hárommilliárd éve ütközött a Tejútrendszer középpontjával.

„A Gaia egy rendkívül produktív küldetés, amely megváltoztatja az univerzumról alkotott képünket” – mondja Dr. Timo Prosti, az ESA Gaia projekt tudósa Európában és azon túl is.”

„E tanulmány révén Dr. Newberg és Donlon megdöbbentő felfedezést tettek a Tejútrendszer történetéről” – mondta Dr. Curt Brenneman, a Tudományos Iskola dékánja. „A Gaia adatok példátlan lehetőségeket kínálnak a világegyetem jobb megértéséhez Nagyon örülök, hogy a Rensselaer kutatói ki tudták használni a „Ez az új adat hihetetlenül részletes” erejét.

Hivatkozás: „Az utolsó nagy egyesülés roncsa dinamikusan fiatal” – Thomas Donlon, Heidi Jo Newberg, Robyn Sanderson, Emily Prego, Danny Horta, Arpit Arora és Nund Panthanbaisal, 2024. május 16. A Royal Astronomical Society havi közleményei.
DOI: 10.1093/mnras/stae1264

Newberghez és Donlonhoz Dr. Robyn Sanderson, MD csatlakozott a kutatásban Pennsylvaniai Egyetem Flatiron Intézet; Dr. Emily Bhrigu, Dr. Arpit Arora és Dr. Nund Panthanbaisal a Pennsylvaniai Egyetemről; és Dr. Danny Horta, a Flatiron Intézet és az Asztrofizikai Kutatóintézet munkatársa.